2011. október 8-án a Farkasréti temetőben örök nyugalomra helyezték Makovecz Imrét. 76 évesen ment el közülünk, sok mindent megélt. Egyes időkben többet, máskor kevesebbet beszélt róla a média. De eleget ahhoz, hogy mindenki megítélhesse Őt. Ez az ítélet attól függött, hogy az építészi vagy közéleti munkásságáról alkottunk véleményt. Előbbi, ha nem vagyunk magunk is építészek, esztétikai kérdés. Utóbbi világnézeti, és aki így szemlélte Makovecz Imrét, könnyű dolga volt, mivel következetesen élt, nyilatkozott, alkotott vélemény. Ezeket formálták jellemét, melyet egyesek értéknek, mások megvetendőnek tartottak.

Gondoljon bármit is az Olvasó, annyit leszögezek (és nem állapítok meg vele újdonságot), hogy Makovecz Imre nem volt mindennapi személyiség. Azért fontos ezt megállapítani, mert az ilyen emberekről érdemes példát venni, persze csak akkor, ha jók. A példaképek tulajdonságait, jellemét és jellemvonásait pedig azért kell minél több helyen lejegyezni, mert így talán nem feledjük el az érdemes embereket.

Jómagam csak három, vonását emelem ki Makovecz úrnak: egy (!) nemzet iránti elkötelezettség, tettvágy és kíméletlen őszinteség.

Az első kettő Makovecz Imre esetében elválaszthatatlan. Saját elmondása szerint politikai eszmélése 1956-ban volt. Elkötelezett ellensége lett a „rendszernek” és megingathatatlan híve a nemzetének. Igazi MAGYAR értelmiségivé vált! Nem olyanná, aki műveltségét fitogtatja és könnyes szemmel bánkódik azon, hogy az ő országa miért nem olyan, mint a Nyugat. Ő a magyarságot egy tiszteletreméltó, rendkívül életképes nemzetnek tartotta. Ezért nem lehetett szimpatikus 1989 előtt a „hatalom” egyik, majd 89 után, annak új állarcot öltött változatának sem. Ezért nincsen egy teljesen általa tervezett épület Budapesten.

Hazaszeretete egész építészeti munkásságát áthatotta. De nála ez az érzés nem fordult át szélsőséges nacionalizmusba. Híve volt Szent István eszméjének: "Mert az egynyelvű és egyszokású ország gyenge és esendő". Ahogy egy interjúban Ő ezt megfogalmazta:

„Tök mindegy! Tök mindegy, hogy sváb vagy tót, vagy zsidó, vagy mi ha itt nőtt föl, ez a szülőföldje és ezt a levegőt – most a népszellemről beszélek – ha ezt a levegőt szívta, akkor ezt a levegőt szívta és jó napot, adjon Isten.”

A tettvágyának bizonyítékait felsorolni is nehéz, és nem egy oldalt töltenének meg ezért csak a közélet területéről említenék hármat. Még 1989 előtt a „kommunista” rendszer városiasító politikája ellen faluházépítésekkel próbált védekezni. Életre hívta a Magyar Művészeti Akadémiát, amely az új Alaptörvényben alkotmányos védelmet nyert. Nagy szerepet játszott a Polgárok Házának alapításában. Hogy ezek fontosak-e az pedig megint világnézet kérdése.

Végül az őszinteségéről. Ez volt Makovecz Imre legmegosztóbb tulajdonsága. Sohase kerülgette a forró kását. Amit kimondhatott azt kimondta, amit nem, arról pedig megmondta, hogy miért nem és kész. Valószínűleg örülhetünk, hogy nem lett hivatásos politikus, mert akkor nem engedhette volna ezt meg magának. Bár manapság sokan gondolják úgy, hogy aki nem csomagolja furfangos körmondatokba a gondolatait az radikális és stb. De ők oktondiak és mivel Makovecz Imre ilyen őszinte ember volt, úgy vélem róla is csak így illik írni: fáj, hogy elment!

Nyugodjon békében!

Tereki Máté írása