aug 26 2011

Gubík László elvesztette szlovák állampolgárságát

A szlovák belügyminisztérium tegnap kiadott közleménye szerint Gubík László már nem szlovák állampolgár. Ennek kapcsán adott interjút a rEHAb online-nak Gubík László, az MKP lévai elnöke, a Via Nova ifjúsági szervezet alelnöke. Gubíkék szeptember elsején Révkomáromban – a szlovák alkotmány elfogadásának 19. évfordulóján – szimpátiatüntetést szerveznek az alkotmányosság és a kettős állampolgárság intézménye mellett.

- Friss hír: a szlovák belügyminisztérium magyar nemzetiségű szóvivője tegnap jelentette be, hogy a szlovák Belügyminisztérium álláspontja szerint az esküd letétele napján elveszítetted szlovák állampolgárságod. Hogy kommentálod a történéseket?

- A szlovák alkotmány 5. cikk (2) bekezdése leszögezi, hogy saját akaratán kívül senki nem fosztható meg állampolgárságától, ennek megfelelően továbbra is szlovák állampolgárnak tekintem magam, és önként szlovák állampolgárságomról nem vagyok hajlandó lemondani.

- Mi volt az oka annak, hogy felvállaltad a magyar állampolgárságod?

- Fölépítettem a közleményemben egy öt pontos érvrendszert. Személyes és jogi indokok motiváltak. A személyes indokok között említeném, hogy felmenőim magyar állampolgárok voltak, akiket a benesi vészterhes években akaratuk ellenére megfosztottak magyar állampolgárságuktól, ily módon az én tettem az ő kiállásukhoz képest csekélység, és ezért ez erkölcsi elégtétel a családomnak. Ami a jogi indokokat illeti, egyrészt közjogilag is tartozni akartam a magyar nemzethez, melyhez kulturálisan kapcsolódom, másrészt a szlovák alkotmány alapvető rendelkezéseiben is kimondja, hogy senkit nem lehet megfosztani akaratán kívül szlovák állampolgárságától.

- Hogy viszonyult a családod a bejelentéshez?

- Valamilyen szinten én is próbáltam őket megóvni a lelki tehertől, hiszen tudtam, hogy milyen következményekkel járhat, és ezt egy szülő másként éli meg. Éppen ezért édesanyám csak a közlemény nyilvánosságra hozatala napján értesült a történésekről. Szüleim óvnak, féltenek, de támogatnak döntésemben.

 -Tetteddel arra akarod buzdítani a felvidéki magyarokat, hogy hozzád hasonlóan vállalják fel magyar állampolgárságukat? Ez akár káros következménnyel is járhat, hiszen a felvidéki magyarok tömegesen veszíthetik el szlovák állampolgárságukat, így az MKP is szavazatokat veszíthet...

-Felelősségem teljes tudatában és a jelenlegi szlovák politikai állapotok ismeretében nem kívánhatom, hogy kövessék példámat, és nem buzdíthatom erre a felvidéki magyarokat, hiszen mindannyian tudjuk, hogy a választójog elvesztésével járna a szlovák állampolgárság elvesztése. Vallom azonban, hogy a magyar nemzettel való azonosulás és egyesülés eme módja a követendő irány a felvidéki magyar közösség és a Kárpát-medence magyar közösségeinek jövője szempontjából.

- Egyetemi tanulmányaidat az ELTE ÁJK-án végezted. Tervezed, hogy ezt követően Magyarországon telepedj le, vagy szlovák állampolgárságod elvesztése esetén is a Felvidéken szeretnél maradni?

- Mivel Budapesten végzem a jogi tanulmányaimat, ezért nem zárható ki, hogy a későbbiekben akár Magyarországon is dolgozhatom a szakmában, de mindenképp olyan területen fogok elhelyezkedni, mely nem zárja ki, hogy a felvidéki magyar közösség érdekében folytassam közéleti tevékenységem. Közép- és hosszútávon azonban mindenképpen a Felvidéken képzelem el a jövőmet.

- Hogy viszonyult a pártod a döntéshez?

- Berényi Józsefet nem sokkal a bejelentés előtt tájékoztattam, éppen ezért ebből is látszik, hogy nem pártakció volt, hanem egyéni meggyőződésből cselekedtem. A Magyar Koalíció Pártja egyébként erkölcsi és jogi  támogatásáról biztosított.

- Volt-e negatív visszhangja a bejelentésnek?

- Szinte kizárólag támogató, bátorító üzeneteket kaptam, és rengeteg szimpátianyilvánítás érkezett főleg az első napokban, ami jól esett és őszintén szólva meg is lepődtem ezen. A szlovák riporterek és újságírók, akik megkerestek, véleményem szerint arra számítottak, hogy egy radikális felvidéki magyar fiatal lesz az interjúalanyuk, ennek ellenére az észérvek és a higgadt válaszok hatására talán ők is belátták a jogi helyzet abszurditását. Azokra a rosszindulatú véleményekre, melyek karrierépítő szándékot vélnek felfedezni tettem mögött, csak azt tudom válaszolni, hogy e cselekedettel elveszíthetem eddig meglévő pártbeli és közéleti tisztségeimet.

- Kész vagy bírósághoz fordulni az igazad érdekében, illetve végső esetben akár az Emberi Jogok Európai Bírósága elé is vinnéd az ügyet?

- Természetesen. Az ügy három módon oldható meg: az egyik a politikai, ahol a civil társadalom támogatásával azt kívánjuk elérni, hogy a szlovák-magyar vegyespárt szerezzen érvényt a kormányprogramban foglalt ígéretének, mely szerint eltörlik ezt az abszurd és alkotmányellenes törvénymódosítást. A másik a jogi út, amelyen kész vagyok egészen az Alkotmánybíróságig elmenni, és bízom benne, hogy a taláros testület tiszteletben tartja szlovák alkotmány rendelkezéseit és a jogállamiság elveinek megfelelően jár el. Harmadik lehetőségként kész vagyok az európai bírói fórumok előtt érvényt szerezni jogaimnak és győzelemre vinni az ügyet.

- Utolsó kérdésként: mi a véleményed arról, hogy a szlovák államelnök lefasisztázta Esterházy Jánost?

- Mélységes felháborodást keltett bennem a szlovák államfő kijelentése, ugyanis, aki ismeri a történelmet, az pontosan tudja, hogy Esterházy János életpályája mind erkölcsi, mind politikai szempontból követendő példa mindenki számára. Ő volt az egyetlen képviselő a Tiso-féle klérofasiszta bábállam parlamentjében, aki a zsidók koncentrációs táborba történő deportálása ellen szavazott, és köztudomású, hogy Esterházy menekültek százainak nyújtott menedéket birtokán, aminek köszönhetően sokan így vészelték át a második világháború borzalmait.

Share/Bookmark


A bejegyzés trackback címe:

https://rehabonline.blog.hu/api/trackback/id/tr913182292

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Etniez 2011.08.27. 15:11:59

Olyan butusok a szlovákok. Tényleg ez nekik az életük problémája, hogy hány magyar van köztük, hány magyar helyiség tábla van kirakva?

Annyira szánalmas.. rosszabbak mint a mi turbomagyarjaink.

Myacis 2011.08.27. 15:39:41

Szlovákia a világ egyik legfiatalabb állama. Az, hogy ez hogyan jött létre, most hagyjuk.
Minden erejükkel megpróbálják odahaza bebizonyítani, hogy van létjogosultságuk, és megvédik az államukat a támadásoktól.
Ez eddig nem is baj, a baj ott kezdődik, hogy eme igyekezetükben nem gondolkodnak hosszú távon, és a kb. 10%-nyi magyar származású állampolgárukat ellenségnek vélik. Holott észrevehető, hogy a felvidéki magyarok között elég komoly beilleszkedési vágy van, sokan lemondanának a magyar vérükről is, csak hagyják őket békén.
Véleményem szerint ha a szlovák politika okosabb lenne, békén hagyná a magyarjait, sőt akár támogatná is őket, ezáltal is elősegítve az asszimilációt. Nagy a mi szerencsénk, hogy nem így tesznek...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.08.27. 15:42:25

Ez egyszerűen nevetséges. Ráadásul "a szlovák belügyminisztérium magyar nemzetiségű szóvivője" tehát még a szlovák államnak is dolgozik.

Egyébként milyen LOL lenne, ha a szlovák bíróságokon alkotmányossági ügyekben ezt fel lehetne emlegetni, hogy ha a belügyminiszter megsértheti, akkor más is... :D

Egyébként egyetértek az előttem szólóval. Idióta egy banda.

VOGAben 2011.08.27. 16:07:53

Isten barma buta tótok! Oktassátok csak a hamis történelmet a gyermekeiteknek! Ők még nem tehetnek semmiről. De örökségképpen megkapják a torz, gyűlölködő szemléletet. Mikor olvashattam én olyanról, hogy megvertek egy szlovákot Magyarországon. Na ez az! A nemzeti tudat építése nem abból áll, hogy rettenetes gyűlöletet generálok a határaimon belül élő nemzetiségek ellen. Főleg nem azok ellen akikhez évszázadokig tartoztak. Hozzánk. Nekem ne mondják már, hogy félnek! Mitől? Talán attól, hogy valaki visszautazik 1920ba és Trianonban kioszt egy két rettenetes maflást? Ennyire nem lehetnek betegek!

chipanddale74 · http://www.autosvilag.com 2011.08.27. 16:46:39

@Etniez: Ha arányait nézzük, akkor ez olyan a szlovákoknak, mintha nálunk cigányul jelennének meg a falutáblák és az indiai állampolgárságot akarnák felvenni.

pcmci 2011.08.27. 16:49:52

sosem értettem teljesen ezt a kettős állampolgársági mizériát. semmi köze a nemzeti hovatartozásnak az állampolgársághoz. nem attól magyar valaki, hogy magyar állampolgár, sőt nem minden magyar állampolgár magyar nemzetiségű. az állampolgár attól állampolgár, hogy részt vállal egy állam működtetésében/ügyeiben. így különösen megdöbbentő számomra, hogy egy jogot tanult ember olyat nyilatkozik, hogy azért (is) akart állampolgár lenni, mert "közjogilag is tartozni akartam a magyar nemzethez".

lobster thermidor 2011.08.27. 16:53:43

Milyen fasza, hogy ennyien tudják mi is a jó a szlovákoknak.

dukeekud 2011.08.27. 17:06:35

En a szlovak alkotmanybirosag velemenyere leszek kivancsi. Ott mar, nem beszelhetnek melle, vagy ha megis, akkor nyilvanosan bohocot csinal magabol szlovakia. Ha meg a sajat alaptorvenyet is felulirja a gyulolkodes.

Anti Anyag (törölt) 2011.08.27. 17:20:30

@pcmci: Ha szlovákiai magyarként éldegélnél, szerintem hamar rájönnél miért is jó.

Alakulhat úgy, hogy menekülni kell. Ahol egy ilyen nyelvtörvényt bevezetnek, ahol a Benes dekrétumok még mindig élnek, ahol ilyen szintű az állami uszítás mint ott, ez előfordulhat bármikor.

lobster thermidor 2011.08.27. 17:39:21

@Anti Anyag:

Oszt a szlovák-magyar határ mióta van lezárva?
Vagy van ott valami áthatolhatatlan automata vasfüggöny, amin nem lehet átjönni? Vagy Magyarország már nem Európa?

Az első szerb-horvát háború idején, talán még emlékszel rá, sok-sok magyar és nem magyar származású srác jött át Szerbiából, hogy megmeneküljön a kényszersorozás, a háború elől. Szó sem volt semmiféle magyar, meg kettős állampolgárságról, mégis befogadtuk őket.

Tulajdonképpen miről beszélsz te?

kvasztics47 2011.08.27. 17:40:45

Érdekes, hogy egyeseknek milyen szerencséjük van. Meghatározhatják több állam politikáját. Az is érdekes lenne, ha a Nagymagyarország valamennyi polgára szavazhatna Magyarországon. Mi csak karba tett kézzel ülhetnénk amíg mások megszavazzák, hogy mennyi adót és gyerektartást fizessünk.

pcmci 2011.08.27. 17:43:01

@Anti Anyag: ennek megint semmi köze ahhoz, hogy magyar(abb) lesz-e valaki attól, hogy magyar állampolgár (is)? mert szerintem nem.

a szlovákiai kisebbségi gondokra meg megint csak nem látom jó/bármilyen megoldásnak. mi lesz ettől jobb? ha baszogatni kezdik, előveszi adukártyaként, hogy dehát magyar állampolgár vagyok, nebáncsatok? ezt ugye te sem gondolod komolyan?!

ha meg menekülni kell (bár szerintem messze vagyunk még attól, hogy ilyesmiről beszéljünk), szerintem most is meg lenne rá a lehetőségük, ehhez sem látom szükségét az állampolgárságnak.

szóval magának az intézménynek nem vagyok ellensége, de a legtöbb indok, amit a szükségessége/előnye mellett felsorakoztatnak, akkora faszság, hogy az szinte fáj...

hattyú 2011.08.27. 17:43:59

@lobster thermidor: milyen jó, hogy neked lehet véleményed annak ellenére, hogy olvasni sem tudsz...

Ébresztő magyar, elég volt, ne tűrd a diktatúrát! 2011.08.27. 18:11:41

Viszik az olcsó lakást Pécsett, mint a cukrot, avagy így herdálják el a fideszesek Pécs vagyonát!

Jó ütemben menekül Pécs bérlakásaitól: nagyjából két és fél - négy millió forint között találnak gazdára a volt önkormányzati bérlakások. Hetente 5-8 szerződés érkezik a Pécs Holdinghoz.

Mint ismert: Pécs megválna bérbe adott lakásainak egy részétől. Közel 4400 ilyen van jelenleg, és már ez is többszöri szanálás eredménye. Közülük 2000-et határozatlan időre vettek bérbe, és szociális alapon fizetnek utánuk bérleti díjat, ami a fenntartás költségeit sem fedezi.

A város hatályos lakásrendelete lehetőséget termet a bérlőknek, hogy megvegyék az ingatlant. Készpénzes fizetés esetén a forgalmi érték mindössze 54 százalékát kell leszurkolni a városi vagyonkezelő Pécs Holdingnak.

A város a tervek szerint a következő öt évben évi 50-100 lakást értékesítene. Az ügyről a héten az önkormányzat gazdasági bizottsága tárgyalt. Itt kiderült: komoly az érdeklődés a lakások iránt, hetente 5-8 szerződés érkezik a Holdinghoz, csak eddig mintegy 200 lakás bérlője jelentkezett. Az ingatlanok hozzávetőleg 2,5 és 3,8 millió forint körüli árért kelnek el.

Másokat ezért börtönbe csuknak, a fidesznek ezt is lehet!

lobster thermidor 2011.08.27. 18:17:48

@hattyú: milyen jó, hogy minősíthetsz anélkül, hogy egy szót is értenél abból, amit leírtam...

dr. v.b.1990 2011.08.27. 19:17:17

@Myacis:" Szlovákia a világ egyik legfiatalabb állama."
Inkább Koszovó meg Dél-Szudán.

Taurusz 2011.08.27. 19:33:53

@chipanddale74: Részemről ha egy cigány fel akarja venni az indiai állampolgárságot, hát tegye. Miért kéne foglalkozni vele? És vállalom, hogy az összes magyar település, ami valaha is indiai fennhatóság alatt volt, megkapja tőlem a tábláját kézzel festve. Persze eredeti indiai névvel.

Kalmár 2011.08.27. 19:43:04

@chipanddale74: "Ha arányait nézzük, akkor ez olyan a szlovákoknak, mintha nálunk cigányul jelennének meg a falutáblák és az indiai állampolgárságot akarnák felvenni"

Basszus, ez ritka érzéketlen és ostoba hasonlat. Még akkor is ha csak az arányokra gondolsz.

dr kíváncsivagyok 2011.08.27. 19:45:11

@v.b.1990: Felhívnám a figyelmedet az " egyik" szóra....

Etniez 2011.08.27. 19:48:07

@chipanddale74: Nem, nincs igazad. Az ottani magyarok ugyanúgy néznek ki és ugyanúgy viselkednek, mint a többség. Ez az itteni cigányságra nem igaz, tehát sántít a hasonlat.

Szalahadin 2011.08.27. 20:01:31

@pcmci:
Fájdalmaid enyhítése céljából gondold végig, mit tehet Magyarország bármilyen jogi és politikai fórumon keresztül, ha valami agyhalott turbótót kerül hatalomra és az ottani magyarok fizikai léte is veszélybe kerül abban az esetben, ha
1. szlovák állampolgárok az érintettek
2. magyar állampolgárok (is) az érintettek
Nem azzal kell foglalkozni, hogy te most milyen forgatókönyvet látsz reálisnak, hanem azzal, mi a lehetséges legrosszabb, mondjuk abban az esetben, ha az úgynevezett Szlovákiában is szarul mennek a dolgok és a sikertelenséget elviselni nem képes csőcselék bűnbakot akar találni. Ki lehetne ideálisabb bűnbak, mint az amúgy is gyűlölt magyarok?

dr. v.b.1990 2011.08.27. 20:11:29

@kíváncsivagyok:
Persze egy "állam" történetében nem nagy év,de "már" 18 éves.

Kelly és a szexi dög 2011.08.27. 20:26:50

Akkor mostantól óvatosan vezesse a szlovák rendszámos kocsiját Magyarországon!

Pszt! 2011.08.27. 20:52:00

A mocskosállat viktor jól bepalizza ezeket a szerencsétleneket, csak hogy szavazatokat szerezzen.

Messzi Vetek 2011.08.27. 21:31:35

@dudva /: nem tudom eldönteni, hogy
1. nagyon fiatal vagy és még nem tanultál történelmet
2. tanítottak, de buta maradtál
3. nem magyar vagy és valamiért gyűlölöd a magyarokat (en bloc)
4. magyar vagy és gyűlölőd magad

jozicsenko 2011.08.27. 22:33:39

@dudva /: hülye, b.lf.sz, agymosott baloldali vagy

tökéletes példája az szdsznek

a szomszéd nem azért utál, mert "turbo"magyarok vannak -azért utálnak, mert ellopták az országunkat és pontosan tudják, hogy a magyarlakta részeinket jogtalanul vitték el

-nem északszlovákiára, délerdélyre, délvajdaságra, horvátországra, ny-burgenglandra gondolok

hanem székelyföldre, a csallóközre, északvajdaságra

amit pl körmösbauer/tgm jr. szerint jogosan vittek el tőlünk

amit még te is tovább viszel: ok, hogy ővék a többségi erdély, felvidék, de nagyon nem ok, hogy bedarálták pl a csallóközt, székelyföldet,
Doborján, Kassa, Pozsony

bár ezt hiába ragozom neked: süt rólad, hogy beszélsz magyarul, de nem vagy magyar...

csak magyar szavazattal bíró senki, idegen...

szavazz az szdsz-re és legközelebb imádkozz, hogy újra meghagyják nekünk a salgótarjáni szénbányákat, mint 19-ben, amikor ezen múlt hogy a "proletár" többség nem koncolt fel

bár ezt hiába mondom: a magyar történelem távolabb van tőled, mint sarki borkimérés...

(és igen, a "turbomagyar" csak egy példa, amire TE önigazolásul hivatkozni/mutogatni tudsz: fel se fogod, hogy a rovásírással, benedek elek mesékkel, rákóczi nótákkal, kurucinfoval még mindig közelebb jár a magyar történelemhez, mint TE valamikor is fogsz: TE irtózol a magyar történelemtől, mert félsz hogy a szomszéd leszid érte: Pozsony az bammeg Pozsony és nem bratyiszlava - nagyvárad meg nagyvárad, nem orada, a kincses kolozsvár meg kolozsvár, nem kluj napoli: ok, hiába ragozom: agyhalott ballibeknek ez pont olyan zavaró történelmi örökség, mint bajnainak az internacionálé: tudja hogy köze van hozzá, de valójában a pokolba kivánná, mert oylan izé, naaaaa....)

jozicsenko 2011.08.27. 22:34:16

@dudva /: 3. magyar vagyok de SZÉGYENLEM.

köszönöm, hogy közben leírtad: részemről vita lezárva, szerintem takarodj telavivba...

potyus 2011.08.27. 22:54:03

@jozicsenko: Tessék már elolvasni a történelmet, de részletesen.
Sokan azt írják, "Trianonban ellopták Magyarország nagy részét".
Nem ellopták, hanem az akkori Magyar diplomaták, elügyetlenkedték!!!!!!
Olvasható a szakirodalomban, hogy a Győztesek, többször olyan megoldást ajánlottak, ami egészen más végkimenetelű lett volna, szinte felkínálták a jobbik lehetőségeket, tudva, hogy Magyarország csupán "beszállt" és nem kezdeményezett a háborúban. De tudatlan és gőgös volt a tárgyaló Magyar delegáció, és innentől tudjuk mi lett az eredmény.
A kettős állampolgárság csupán jelképes gesztusnak látszik, pedig nem az. Nagyon is komoly jelentősége van. Elsősorban a hiányt pótlandó, hisz minden évben kevesebben vagyunk, de azért amikor csupán az útlevéllel és "lakcímmel" is rendelkező új honfitársaink folyamodnak az ország által minden állampolgárnak kijáró szolgáltatásokért, valamennyi adófizető zsebe érzi ennek hatását. Csak ezekről nincs statisztika.
Szomszédomban két Vajdasági honfitársunk lakik albérletben, de csak két havonta lehet őket látni. Viszont a házinéni szerint rendelkeznek OTP számlával, és nem valószínű, hogy a Vajdaságból töltik fel a pénzt.....

Az a takarodj telavivba, nem volt valami gusztusos, honnan tudod, hogy @dudva zsidó, vagy neked minden más véleményen levőről ez jut az eszedbe?

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2011.08.27. 23:19:40

Ez főlháborító. Ahelyett, hogy elfogadnák, hogy Ők már Szlovákok, nekiállnak túrbómagyarkodni !!! Idejönnek többmillióan s elveszik a munkánkat !!!

Ideje lenne már abbahagyni az uszítást, mert ezzel is csak a Szlovákiai Magyaroknak lessz rosszabb, mi (Szlovákul = My) pedig soha nem tanúlunk a múlt hibájiból !!!

El kell fogadni h Szlovákia szuverén s sikeres ország és ez a hígfos már nem vonzó ott senkinek, és Ők legalább Euróval fizethetnek !!!

alien 2011.08.28. 00:12:27

a tót atyafiak mostani eszmevilága olyan mintha egy jobbikos érme másik oldala lenne
ha így már nem szimpi senkinek akkor a jobbikot miért vonakodik egy csomó ember a kukába dobni?
egyébként lehet menni az únió bíróságához csak kell valami alapjogot találni, mert nem lehet ilyeneket elkövetni, mint ahogy a visszaható hatály is fura ugyebár.

alien 2011.08.28. 00:17:05

ja és még valami, a kettős állampolgárság bár jelen pillanatban nem tetszik mert viktátor a saját hatalma erősítésére használja, de hosszútávon igen is nagyon jó, mert ha a határ menti települések gazdaságilag, kulturálisan ide kötődnének és lenne egy nagy csomó kettős állampolgár akkor, lehet hogy nem most de egy idő után bizony autonómiát kellene kapjanak és aztán már arról is szó lehet hogy az adott települések hova tartozzanak, de amíg csak ugatunk és a gazdaságpolitikánk demagóg parasztvakítás addig csak a feszültség van nem az eredmény...

aha, persze 2011.08.28. 00:19:02

@dudva /: "Magasról leszarom hogy mi volt 1919 ben és mi lett 20 ban. Mi most 2011 ben élünk nem 1911 ben."

Kívánom, hogy egyszer jól verje össze és rabolja ki a szüleidet valami csürhe, aztán mikor segítséget kérsz, azt a választ kapd, hogy "Őket 16:30-kor rabolták ki, most meg már 21:05 van, úgyhogy leszarjuk. Miért nem védték meg magukat? Ezt érdemlik."

Áh, dehogy kívánom, csak a példa miatt mondtam!
Ha kívánhatnék, azt kívánnám, hogy ne zavarjanak téged többé a "turbómagyarok": a Szahara közepén például jó helyed lenne.

alien 2011.08.28. 00:21:20

@jozicsenko: te meg aztán lazán küldöd, aki nem azt mondja amit te az idegen, gyönyörű és majd pont te döntöd el, hogy ki magyar meg ki nem, nincs körmös bauer mert az akiről beszélsz az a fia, tehát ő nem körmös bauer, de neked ez mindegy gondolom, az az igazság, hogy hiába hőzöngsz ettől még sajnos így jártunk és ez a hőbörgés nem segít senkin

pcmci 2011.08.28. 01:14:38

@Szalahadin: azért nekem kicsit erős, hogy egy esetleges népírtásra utalsz egy eu tagország kapcsán, pedig ittam az este eleget... másfelől hidd el, ha ilyen helyzet fog kialakulni egyszer a jövőben, akkor pont le fogják szarni, hogy valaki nem csak szlovák, hanem mondjuk magyar állampolgár is. szóval büfizz egyet, és maradj nyugodtan a realitásoknál.

unionist 2011.08.28. 01:39:56

úgy kellene ennek működni, hogy egy kettős állampolgár p súllyal szavaz az egyik országban, és (1-p) súllyal a másikban. na most p értékét lehetne akár egy államközi megállapodásban rögzíteni. például: 0.2.

rögtön belemennének a szlovákok, és a románok is. mert a pozsonyi, és a bukaresti parlamentben a magyar pártok súlya csökkenne. persze lehet, hogy ez esetben a "határon kívüliek" sem követelnének az extra jogokat úgy, hogy a kötelmekből nem vállalnak semmit sem.

unionist 2011.08.28. 01:42:08

@aha, persze:
itt két brancs verte egymást. és sokan azt mondják, hogy nem érdekli őket ez az egész. úgy adod elő, mintha ebben a sztoriban a horthysták teljesen ártatlanok lettek volna.

aha, persze 2011.08.28. 01:46:27

@unionist: Úgy adom elő, ahogy dudva előadta.

Ezt elkúrtad Gonosz Törpe 2011.08.28. 05:46:09

Rohadék Orbán miatt van ez a turbómagyarkodás..a kis geci szavazatokat akar szerezni és elkezdte ezt a Trianono buzizást, erre alakította a radikális jobbik csűrhét, hogy randalírozzon.
HA ORBÁN NEM ÉLNE nem indult volna el a túrbómyagyarkodás és az ország kettészakítása.. A NEMZETI SZAR ORBÁNNAK KÖSZÖNHETÜNK MINDENT Szarok azokra akik nem itthon a határon belűl élnek. Van elég bajunk nekünk a határon belűl. A szőrőstalpu románokat akik magyarul " röfögnek meg különösen leszarom, már a székelygulyást is megutáltatták velem, ebben a nagy "szekelykedésben".

Ezt elkúrtad Gonosz Törpe 2011.08.28. 06:07:17

ORSZÁGOS MEGMOZDULÁS! TALPRA MAGYAR! ne csak ébredj, KELJ FEL! Idő 2011. szeptember 29. · 7:00 - 23:30 Helyszín Bp. Kossuth Tér

HVC 2011.08.28. 06:09:45

@Ezt elkúrtad Gonosz Törpe: Bár nem voltál túl választékos, de az sajnos tény, hogy a határontúliakat viktorunk oltotta be anno, a napnál is világosabb, hogy szavazatszerzés végett.
Lassan mindenki rájöhetne, hogy neki semmi sem drága a "szent cél" érdekében...

HVC 2011.08.28. 06:15:14

Gubik L. szövegéből pedig számomra az jött át, hogy amúgy is át akar települni, így most már meg is van az "elüldöztek" háttér. Na ennyire akar ő tenni a kinti magyarokért. :((
Ezt nem gyűlölködőleg írtam, csak ténymegállapításként. Részemről nem tudom tisztelni ezért a lépéséért, mert pontoan tudta, hogy a szlovákok nem vevők az ilyen provokációra. Bár gondolom a fentebb említett úr csapata viszont erre a lépésre bíztatta.

Szalahadin 2011.08.28. 09:03:27

@pcmci:
Ezek szerint talán túl sokat is ittál, ha képtelen vagy értelmezni az olvasott szöveget.
Nem népirtásra gondoltam, de olyan mondjuk bármikor előfordulhat, mint ami 1990-ben történt Marosvásárhelyen, az azóta EU tagország Romániában.
Ezt az EU tagország szöveget amúgy rohadtul nem értem. Szerinted Bulgária nem pontosan ugyanaz a korrupt, primitív balkáni horda maradt a csatlakozás után, mint előtte volt?
Egyébként nem azt mondtam, hogy a tót horda nem fogja leszarni, hogy ki milyen állampolgár, azt mondtam, hogy Magyarországnak lesz lehetősége megvédeni az állampolgárait, ilyen esetben nem teheti meg az úgynevezett Szlovákia, hogy azon nyarvog, a magyarok beavatkoznak a belügyeikbe.

Szalahadin 2011.08.28. 09:12:39

@potyus:
Ha nem valami alternatív univerzumból pottyantál ide, amelyben úgy zajlott a trianoni békekötés, hogy Clemenceau Benessel karöltve győzködte a magyarokat, hogy itt a megoldás, nekünk nagyon fontos, hogy megtarthassátok az országotokat, a hülye magyarok meg sértődötten azt válaszolták, hogy csakazértse, mi szeretünk mártírok lenni, szóval ha ugyanezen a téridő kontinuumban létezel te is, akkor mutass konkrét, részletes szakirodalmat arról, ami állítasz. Főleg arra vonatkozóan, mik is voltak ezek a győztesek által felkínált jobb megoldások. (annak tükrében például, hogy az akkori Magyarország keleti felét már 1916-ban szerződéses formában odaígérték Romániának)

Big-Boy1 2011.08.28. 09:52:42

Helyeslem a szlovákok eljárását, nem kell nekik se és igazából nekünk sem a kettős állampolgár, maradjatok csak szlovákiában romániában, meg ahonnan jöttetek.
Az, hogy a naciaonalisták átverték ezt az őrűlt törvényt, amire igzából a nép körábban nem-el szavazott nem jelent semmit. Bízom benne, hogy mjad lesz olyan kormánya az országnak amely elveszi a gyorsított diszkont állampolgárságokat, és akkor visszakapod a szlovákot, vagz rábaszol és nem lesz állapolgárságod, én jót fogok röhögni, Te nyomúlós nacionalista segg!

septem 2011.08.28. 10:28:44

Sok sikert Gubík Lászlónak! az ún. ballibnek is (jobb híján nem tudok mást mondani a gyűlölködőkre) további efféle megnyilvánulásokat, jó sokat! megy a bagázs az szdsz után a pöcébe. a kapzsi szekta is így kezdte - köpködéssel, gyűlölködéssel. szóval hajrá srácok, csak így tovább, főjetek meg abban az érzésben, amit a magyar vált ki belőletek. mindenkinek így lesz jó.

bebe tv 2011.08.28. 10:32:37

@kvasztics47: Amely irányba a dolgok haladnak, sajnos hamarosan így lesz. Nem is olyan régen az Indexen volt egy nyilatkozata a Durainak, ahol a saját szemszögéből igyekezett levezetni egy s mást.
Többek között azt, hogy a szlovák parlamentben a születése okán van joga ülni mivel Szlovákiában született, a magyar parlamentben pedig a származása okán van joga.
Országunk a sok idióta hatalommániája révén eljutott odáig, hogy lassan tényleg nem az ország területén élő állampolgárok döntik majd el, hogy merre és mi módon hanem olyanok akik ettől az országtól csak kapni és kapni akarnak és mindezt úgy, hogy életükben egyetlen fillér áldozatot nem hoztak Magyarországért.
Még a fülemben cseng a Tőkés egyik budapesti márc-15-i dumája, ahol azt merte mondani, hogy édes magyar hazám, miközben Romániában született román állampolgárnak. De facto neki ha tetszik ha nem Románia a hazája. Érdekes módon hasonlóakat nem hallasz a dél-tiroli osztráktól,
az elzászi, szudéta ill. sziléziai németektől.Ez Európa azokon a részein fel sem merül.
Ők tudatában vannak, hogy ők olasz, francia
cseh vagy netán lengyel állampolgárok.
A vajdasági magyarság a Tito idején amikor szabadon utazhatott nyugatra és szabadon munkát is vállalhatott odakinn, akkor miért nem akart magyar állampolgár lenni?

mekeke 2011.08.28. 10:40:11

@chipanddale74: Ez igazán jó üzlet lenne mindenkinek. India iszonyúan elkezdené őket támogatni, csak ne utazzanak oda.

septem 2011.08.28. 10:48:39

@bebe tv: a sziléziai és szudéta németeket százezres nagyságrendben gyilkolták halomra, a maradékot elüldözték - miket hallottál tőlük, meséld már el, légy oly kedves!
a dél-tiroliak a mai napig elakarnak szakadni olaszországtól. a szállodában ahol nemrég voltunk valsban, egy szót nem beszélt senki olaszul. azt mondták, hogy nem is fognak soha. a városokban élnek olaszok, azok beszélik a nyelvet. pedig nekik példás autonómiájuk van. dél-tirolban még ladinul is ki van írva minden, pedig vannak vagy 50ezren. szóval hazudsz ballib, adod a lényegedet.

azt azért kérdezd már meg valakitől, hogy tito idején hogyan álltunk jugoszláviával, miként lehetett utazni és a magyarokat hogyan fogadta annak idején a szocialista állam, ha nyugati kerülővel jöttek, jugó útlevéllel.

egyébként, miért kell mindig hazudni? és miért ugrik rögtön a ballib neki egy magyarnak, ha ez kiáll akár vélt, akár valós igazáért? mert itt a blogon csak azt lehet a ballibtől olvasni, hogy fúj magyarok, szégyellem, stb... na, miért? a zorbán miatt? tényleg nem tudom, érdekelne.

popocatepetl 2011.08.28. 11:38:58

@chipanddale74: "Ha arányait nézzük, akkor ez olyan a szlovákoknak, mintha nálunk cigányul jelennének meg a falutáblák és az indiai állampolgárságot akarnák felvenni."

Nyugodtan tegyék, ha...

- találnak olyan magyar települést ami valaha India része volt
- ha a lakosok egy jelentős része beszél hinduul
- stb

Egyébként az indiai állampolgárságot most is felvehetik, magyar részről semmi nem akadályozza meg őket.

popocatepetl 2011.08.28. 11:40:26

@kvasztics47: "Az is érdekes lenne, ha a Nagymagyarország valamennyi polgára szavazhatna Magyarországon. Mi csak karba tett kézzel ülhetnénk amíg mások megszavazzák, hogy mennyi adót és gyerektartást fizessünk."

Amelyik magyar nemzetiségű, az tegye csak meg. Neked ők "mások", nekünk ők "mi". Ez egy igen fontos nézőpontbeli (és szerintem jellembeli) különbség is.

popocatepetl 2011.08.28. 11:46:07

@bebe tv: "hogy lassan tényleg nem az ország területén élő állampolgárok döntik majd el, hogy merre és mi módon hanem olyanok akik ettől az országtól csak kapni és kapni akarnak és mindezt úgy, hogy életükben egyetlen fillér áldozatot nem hoztak Magyarországért.
Még a fülemben cseng a Tőkés egyik budapesti márc-15-i dumája, ahol azt merte mondani, hogy édes magyar hazám, miközben Romániában született román állampolgárnak. De facto neki ha tetszik ha nem Románia a hazája."

A tőled idézett szöveg első részére annyit mondanék, hogy könnyen lehetséges, hogy az Ő őseik sokkal többet tettek aezért a hazáért mint a te ősesis és te együttvéve, továbbá sokuk még volt magyar állampolgár.
A tőled idézett szöveg második részére pedig csak annyit mondanék, hogy a jó tetves tetűhintás kurva pofádat verje szarba valaki!

bebe tv 2011.08.28. 11:48:06

@septem: Már meg ne haragudj de attól, hogy odafönn a csodáltjaid az egész országot megpróbálják félre tájékoztatni, attól ha adnál egy kicsit magadra, még lehetnél valamicskét jobban tájékozott. Egyre inkább az az érzésem, hogy nem jártál Kistarcsánál messzebb.Ezek után már azt is meg kell kérdőjeleznem, hogy egyáltalán tudod-e, hogy hová tartozik most a
szudéta vidék.
Ne törd a fejed rajta megmondom. Csehországhoz.
Egertől ( ma Cheb) majdnem Prágáig. Többek között Plsen, Marianske Lasne ( Marienbad ) Karlovy Vary ( Karlsbad ) de még a volt Kelet-német határ meletti részek is így pl. Chomutov városa. Ha figyeled a sporteseményeket nagyon sok német nevű cseh játékos szerepel pl.
a Bundesligában is. A 70-es években még nagyon sok akkor fiatal éveiben járó Csehszlovákiában élő szudéta-német beszélt még anyanyelvi szinten németül.Szerinted a híres teniszezőjük a Lendl vajon mi volt? De elárulok egy nagy titkot. A prágai pályaudvaron még a kerék kopogtató vasutas is beszélt németül.
Az elzászi francia állampolgárságú németek akik nem kevesen vannak elsőre inkább franciául szólalnak meg. Ha megnézed a térképet, nagyon sok települést még ma sem kereszteltek át franciára. A legnagyobb elzászi városuk pedig érdekes módon Straßburg ( szándékosan írtam németül le ).
De mondok még egy érdekesebb esetet, hogy a ti oldalatok is valós információkhoz jusson. Baden-Würtemberg egy része és Saarland a háború után francia megszállási övezet volt. A Saar-vidéket a franciák minden áron Franciaországhoz kívánták csatoltatni, mivel nagyon sok francia anyanyelvű él még ma is ezen a környéken.Nem egy városnak ebben a tartományban még mai is francia neve van.
Az NSzK megalakulása után a Saar-vidéki lakósok 1957-ben népszavazással döntöttek arról, hogy az NSzK tartománya kívánnak lenni, és ott nem volt svindli mint Sopronban, ahol az ott állomásozó magyar hadsereg katonái többször is leszavaztak, ráadásul több helyen. Ha nem hiszed keresd meg az ágfalvai voltpolgármestert, aki erről 5-6 éve részletesen beszámolt a sajtónak. Még hogy a hűség város. Inkább a csalásé.

septem 2011.08.28. 12:06:08

baz megyében születtem, szavazni nem voltam, mert nem tudtam kire. ja, mert aki ellentmond egy ballibnek, az fityeszes-jobbikos lehet csakis, phejj!

egyetlen kérdésre sem válaszoltál. menj a sunyiba, csak félre beszélsz.

olvasgassad ezeket, kérlek:

hu.wikipedia.org/wiki/Szud%C3%A9tan%C3%A9metek

hu.wikipedia.org/wiki/N%C3%A9metek_kitelep%C3%ADt%C3%A9se

hu.wikipedia.org/wiki/Bene%C5%A1-dekr%C3%A9tumok

hu.wikipedia.org/wiki/Szil%C3%A9ziai_n%C3%A9met_nyelv

de találsz mást is, ha keresel. egy szót sem ejtettem elzászról, nem kell vele példálóznod, jártam ott is.

azt írjad bubuka, hogy honnan a gyűlölet, és miből táplákozik nálatok, ballibeknél? miért kell minden blogon fröcsögnötök a magyarok ellen?

kérlek szépen, válaszolj nekem erre a kérdésre. tényleg nagyon érdekel.

bebe tv 2011.08.28. 12:09:03

@popocatepetl: Havi fixért írsz, vagy kommentek után fizetnek? Netán karakterek után mint a fordító irodákban?
Nagyon úgy tűnik, hogy a történelmi ismereteid meglehetősen hiányosak. Azt áruld már el nekem te
alulinformált analfabéta, hogy mit tettek azok ezért az országért, akik 1526 után kikiáltották az önálló fejedelemséget és a helyett, hogy harcoltak volna a törökök ellen alkut kötöttek velük és szartak arra, hogy pl. a Dunántúl és a Duna-Tisza köze lakóssága szinte teljesen kipusztult. Hát ez baszott nagy áldozat volt ezért a már nem hazájukért, amit most hirtelen ismét annak tartanak, na meg a markukat,hiszen kialkudtak maguknak egy saját fejedelemséget és azt tartották hazájuknak.
A tudásod kimerül abban, hogy komcsizol, tetvezel. A tudás nem egyenlő azzal, hogy ismered az abc-t és le tudod írni, hogy tetű.
Hivatalos adatok szerint Magyarországon a lakosság 40 %-a funkcionális analfabéta.
Helyetted én arra nem lennék annyira büszke, hogy te is közéjük tartozol. Na de sebaj. Majd ti kivezetitek az országot a válságból, aminek az első komoly jelei már most látszanak azzal, hogy év végére 1500 milliárd is lehet a budget hiánya. Hajrá fiúk csak így tovább a Lenini úton.

pcmci 2011.08.28. 12:43:58

@Szalahadin: de hogy a fenébe fogja megvédeni Mo. az állampolgárait Szlovákiában? bevonulunk tankkal b+? ugyanazokat a fórumokat kellene használni, mint kisebbségvédelem esetén. hogy ezeken a fórumokon minek van nagyobb súlya, egy kisebbségnek, vagy egy idegen ország állampolgárának, az lehet vita tárgya. de ezen a ponton azt sem árt észre venni, hogy egy idegen ország állampolgára nem biztos, hogy kisebbségnek tekinthető, hiszen az anyaország tárt karokkal várja... márpedig ma pont a kisebbségvédelem erősítése az, amivel a külhoni magyaroknak érdemben segíteni lehetne a boldogulását.

az eu tagország kérdés azért érdekes, mert az eu intézményrendszerein keresztül igen jelentős nyomást lehet gyakorolni egy tagállamra. persze ehhez nem elég, hogy duzzogó Viktor bevonul és előadja magát, meg kell szerezni a többség támogatását is. ez pedig nehéz, mert nem elég érvnek az, hogy szerintünk csúnyán viselkednek.

gfjfhj467676768 2011.08.28. 14:20:03

@Big-Boy1: "Az, hogy a naciaonalisták átverték ezt az őrűlt törvényt, amire igzából a nép körábban nem-el szavazott nem jelent semmit."

Csak szólok az igenjeink győztek. :D A részvétel nem volt elég magas, ezért nem volt kötelező érvényű.

HVC 2011.08.28. 19:04:22

@pcmci: viktor kioszt egy-két "kokit meg sallert" és minden rendben lesz. Legalábbis ő így látja.

kvasztics47 2011.08.29. 07:55:30

@popocatepetl: "(és szerintem jellembeli) különbség is."
Az is jellembeli kérdés, hogy miért nem jönnek segíteni a határontúli magyarok, hogy a Magyar NÉPET nyomorító Orbán elzavarásában segítsenek. Van e olyan szervezetük akihez ezt a kérést el lehetne juttatni.
Szerintem a határontúli haszonlesők akik javarészt azért veszik föl gyorsan a magyar állampolgárságot, mert azt hiszik (a Kádár kor emlékei alapján), hogy itt sokkal jobb a magyaroknak, nagyot fognak tévedni, mert a szociális ellátások javarésze el fog tűnni, mire igényt tarthatnának rá.

kvasztics47 2011.08.29. 08:23:01

@alien: már arról is szó lehet hogy az adott települések hova tartozzanak, de amíg csak ugatunk"
Miért lenne jobb neked, ha a kérdéses települések mo-hoz tartoznának? Miért lenne jobb annak a polgárnak aki ide kerül, hogy a zorbán dönti el, hogyan éljen?
De a szomszédos országok politikusai is sok magor mentalitást örököltek a génjeikben, Ők is uralkodni akarnak a kérdéses népeken. Ennek a cívódásnak békétlenkedésnek ki fogja meginni a levét. A csatában, mindég a közlegények esnek el nem a vezérek.

popocatepetl 2011.08.29. 14:01:18

@kvasztics47: Ez a gondolatmenet megint a fajtádat jellemzi csak. Egyszerűen képtelenek vagytok megérteni, hogy nem mindenkikizárólag a zsebével gondolkodik, mint ti.

popocatepetl 2011.08.29. 14:02:34

@bebe tv: Apád meg lőtt a magyar népre 56-ban, tehát takarodhatsz Orozországba ... a te logikád szerint.

popocatepetl 2011.08.29. 14:31:47

@kvasztics47: "Miért lenne jobb annak a polgárnak aki ide kerül, hogy a zorbán dönti el, hogyan éljen?"

Számodra van egy remek megoldás arra, hogy ne a "zorbán" döntse el, hogy hogyan éljél: húzz el valahová jó messzire! Elég egyirányú repülőjegyet venned. Ha lemondasz az állampolgárságról és megígéred, hogy nem jössz vissza soha, akkor meg is veszem neked.

kvasztics47 2011.08.29. 15:28:31

@popocatepetl: "Ha lemondasz az állampolgárságról és megígéred, hogy nem jössz vissza soha, akkor meg is veszem neked."
Ennyivel nem lehet megúsznod. Legalább 1 éves megélhetési költséget is kéne finanszíroznod. Ha nem tudod vállalni, akkor ithon kel megküzdenünk.
Biztos vagyok benne, hogy mi többen leszünk!
Egy akolba zár bennünket a buta vezéred, aki lehetett volna megbecsült, hős is de ő (mivel gazember) csak a megvetést tudta választani.

Big-Boy1 2011.08.29. 15:59:03

@popocatepetl: ezt észrevettük te fasszo magyar, olyan hülye vagy a népeddel együtt, hogy csak tönkre tudjátok tenni ezt az országot gazdaságileg a cigány határontúli pereputyotokkal együtt!

Big-Boy1 2011.08.29. 16:00:34

@gfjfhj467676768: pontosan, ezért szarta le a nép a szavazást, nem kér a mocskos pumpolós határontúliakból, rendes kormány lesz vissza is lesznek takarítva oda ahonnan jöttek, szenvedjenek a cigány magyarokkal a románok meg a szlovákok, ha akarnak.

popocatepetl 2011.08.29. 16:43:59

@kvasztics47: "Egy akolba zár bennünket a buta vezéred, aki lehetett volna megbecsült, hős is de ő (mivel gazember) csak a megvetést tudta választani. "

Csak vezérben tudtok gondolkodni? Nem vagyok OV-fanatikus, de még mindig a legjobbnak tartom a kínálatból. És valószínűleg nem érdekli, hogy bírja-e a megbecsülésedet. Jól is teszi, hogy nem nektek akar megfelelni.

popocatepetl 2011.08.29. 16:44:59

@Big-Boy1: Te mi is vagy? Azt tudjuk, hogy tahó proli állat, de a nemzetiséged azért érdekelne.

popocatepetl 2011.08.29. 16:45:44

@Big-Boy1: "szenvedjenek a cigány magyarokkal"

Anyád biztos bánja már, hogy a világra szart.

kvasztics47 2011.08.29. 18:41:40

@popocatepetl: "Jól is teszi, hogy nem nektek akar megfelelni."
Nehogy azt hidd, hogy neked meg fog felelni. Átbasz ez mindenkit, csak még nem meritek bevallani, hogy mi vár rátok, ránk!

popocatepetl 2011.08.29. 19:20:25

@kvasztics47: "Nehogy azt hidd, hogy neked meg fog felelni. Átbasz ez mindenkit, csak még nem meritek bevallani, hogy mi vár rátok, ránk! "

Nagyon tévedsz. Én már nem fogok csalódni, nincsenek nagy elvárásaim, viszont biztosan jobb lesz mint a hazaáruló horgas tolvaj és amit eddig tettek, nálam már nyerők, legfeljebb nullszaldósak lehetnek a szememben.

alien 2011.08.29. 23:53:31

@kvasztics47:
nem én pont azt mondom, hogy ehhez az kéne, hogy legyen mögöttünk egy erős gazdaság, az ugatástól meg csak a feszültség nő, csak arra akartam kilukadni, hogy azon túl, hogy ov az adott választáson akar előnyt ezekből a szavazatokból, talán valamikor lehet az egésznek valami értelme, függetlenül ov céljaitól

alien 2011.08.29. 23:56:03

@kvasztics47: pont ezt mondtam hogy ov lehetett volna nagy ember de mivel olyan amilyen ezért elvesztegetett egy történelmi lehetőséget és elvisz minket a pokolba, ha meg megbukik, még megkaphatjuk a jobbikot és akkor télleg jó lesz, valaki írta, hogy majd az ensz békefenntartói hoznak demokráciát :(

kvasztics47 2011.08.30. 08:57:59

@septem: "mert itt a blogon csak azt lehet a ballibtől olvasni, hogy fúj magyarok, szégyellem, stb... na, miért? a zorbán miatt? tényleg nem tudom, érdekelne." Orbán miatt azért, mert Ő csupán az egyéni hatalmi céljaira használja föl a Trianoni szindrómát. Különben leszarja az egészet. A sok elbolondított Nagymagyarország felirattal, térképpel ellátott pólók kocsi matricák, pedig bőszítik a kicsit is önérzetes szomszéd népeket, akik sokkal többen vannak és sokkal nagyobb gazdasági potenciállal rendelkeznek mint mi. Ennek a viselkedésnek a normál magyarok isszák meg a levét. Egy jelentéktelen magyar kisebbség miatt nem akarunk szívni, hadba vonulni, harcban állni. Különösen egy békés Európa tagjaként, ahol biztosítva van a szabad költözködés a szabad munkavállalás, a szabadságjogok.
Én felkötném az összes békétlenkedőt és főleg az uszítókat. Pedig ellene vagyok a halálbüntetésnek, de a lincselésbe besegítenék.

kvasztics47 2011.08.30. 09:06:59

@popocatepetl: "viszont biztosan jobb lesz mint a hazaáruló horgas tolvaj és amit eddig tettek, nálam már nyerők"

Gyurcsányt nem a szépségéért kell szeretni, hanem azért mert az egyetlen hozzáértő, nagyhatású, reálpolitikus.
Mond meg légyszíves, hogy mitt tett a zorbán az elmúlt másfél évben a Magyar nép érdekében amivel nyerő lett nálad. Ui. erre még senki nem tudott válaszolni.

popocatepetl 2011.08.30. 09:27:48

@kvasztics47: Már az állampolgárság kiterjesztéséért megérte megszavazni őket és ugyanennek hazaáruló módon való megakadályozásárt ki kéne utasítani innen a gyurcsótányt.

kvasztics47 2011.08.30. 11:48:17

@popocatepetl: "megakadályozásárt ki kéne utasítani innen a gyurcsótányt"
Neked milyen vagyoni érdeked fűződik ahoz, hogy a külföldi állampolgárok szavazzanak magyarországon?
Azért, mert Gyurcsány nem szavazta meg a külföldön élő magyarok szavazati jogát, miért sulytanád súlyosabb büntetéssel, mint azokat akik téged fölhasználnak a politikai és gazdasági érdekeik elérésére. Miért gondolod azt, hogy boldogabb leszel attól, hogy a szlovákiai vagy a szerbiai magyaroknak is orbán parancsol?

kvasztics47 2011.08.30. 11:50:27

@popocatepetl: Orbán miatt azért, mert Ő csupán az egyéni hatalmi céljaira használja föl a Trianoni szindrómát. Különben leszarja az egészet. A sok elbolondított Nagymagyarország felirattal, térképpel ellátott pólók kocsi matricák, pedig bőszítik a kicsit is önérzetes szomszéd népeket, akik sokkal többen vannak és sokkal nagyobb gazdasági potenciállal rendelkeznek mint mi. Ennek a viselkedésnek a normál magyarok isszák meg a levét. Egy jelentéktelen magyar kisebbség miatt nem akarunk szívni, hadba vonulni, harcban állni. Különösen egy békés Európa tagjaként, ahol biztosítva van a szabad költözködés a szabad munkavállalás, a szabadságjogok.
Én felkötném az összes békétlenkedőt és főleg az uszítókat. Pedig ellene vagyok a halálbüntetésnek, de a lincselésbe besegítenék.

popocatepetl 2011.08.30. 14:13:33

@kvasztics47: "Neked milyen vagyoni érdeked fűződik ahoz, hogy a külföldi állampolgárok szavazzanak magyarországon?
"

Nem tudsz elszakadni az anyagiaktól? Ez nálatok vmi betegség?

popocatepetl 2011.08.30. 14:14:41

@kvasztics47: " a lincselésbe besegítenék."

Hát igen, a csőcselék.

kvasztics47 2011.08.30. 17:37:19

@popocatepetl: "Nem tudsz elszakadni az anyagiaktól? Ez nálatok vmi betegség?"
Szerinted, Pintér miért veszi föl a fizetése, az 1.800 Milliós jövedelme mellé a korkedvezményes nyugdíját is? Orbán a legjobban fizetett párttag a Fideszben. Csányi miért vesz föl fizetést a sport állásáért amikor 70 Milliárdos vagyona van volt állami cégek, részvények megszerzéséből.
Hát erről szól a pénz. Te meg csak egy propagandista vagy és soha nem lesz számottevő jövedelmed, mert a pénzszerzést bűnös dolognak tartod.
A csőcselék a ti soraitokba férkőztek be, 2006-ban, a kedves vezetőd kérésére.

bebe tv 2011.09.01. 09:09:51

@popocatepetl: Ideje lenne elmenned egy dilidokihoz, mert teljes a káosz a fejedben. Az ilyen funkcionális analfabétáknak tök mindegy, hogy ki van hatalmon csak fröcsöghessenek. Stílusodból kiderül, hogy te teljes odaadással részt vettél volna Kínában a kulturális forradalom idején a nagy verébirtás idején. Az kérlek úgy zajlott, hogy rengeteg kínai verte a dobot a verebeknek, akik ettől megriadtak és nem mertek leszállni. Ezért addig repkedtek a levegőben amíg el nem fáradtak és lezuhantak.
Na ennyit rólatok és a vezéretek gazdasági talentumáról.
Innentől kerüld a gondolkodásra képeseket, és keresd a veled egy szinten pangóak társaságát.
Majd ti együtt felépítetek egy szebb új világot, amiben senkinek sem lesz köszönet.

bebe tv 2011.09.01. 09:17:03

@kvasztics47: Ne foglalkozz ezzel az idióta popocatapetl nevű emberhez hasonlító figurával.
A fidesz egész kommunikációs stratégiája a 40% funkcionális analfabétára épült akik szavazata nélkül most sehol sem lenne.
Az ilyen alakoktól nem várhatsz értelmes gondolatokat. Akik nem tapsolnak és csápolnak velük együtt azok nekik komcsik.

kvasztics47 2011.09.01. 11:57:17

@bebe tv: "Ne foglalkozz ezzel az idióta popocatapetl nevű emberhez hasonlító figurával."
Köszi a figyelmeztetést.
Azt szoktam mondani, hogy az ilyen alakok működtetik a blogokat, mert fáradhatatlanok és önkéntelenül is föl adnak olyan labdát amit érdemes leütni, már, csak a többiek kedvéért is. Persze az lenne a jó, ha nem csak a végletek harca lenne a kommenteken folyó vita, hanem árnyaltabb véleményekkel is föl lehetne venni a fonalat.

popocatepetl 2011.09.02. 16:37:16

@bebe tv: "Ne foglalkozz ezzel az idióta popocatapetl nevű emberhez hasonlító figurával."

Szegények, sajnálhatjátok, hogy online nem tudjátok leszopni egymást.

popocatepetl 2011.09.02. 16:38:03

@kvasztics47: "Azt szoktam mondani, hogy az ilyen alakok működtetik a blogokat, mert fáradhatatlanok és önkéntelenül is föl adnak olyan labdát amit érdemes leütni"

Nagyon el vagy szállva magadtól, te senkiházi görcs.

popocatepetl 2011.09.02. 16:38:57

És az itt összegyűlt falkának:

A kutya ugat, a karaván halad.

kvasztics47 2011.09.02. 18:13:39

@bebe tv: "Nagyon el vagy szállva magadtól, te senkiházi görcs"

Na ez a megnyilvánulása popocatepetl küzdőnek arra, hogy negligáljuk az otromba fröcsögését.
Amint említettem szeretném megélni azt a kort, amiko4r árnyaltabban lehetne véleményt csaerélni a "jó" magyarok között.
Vajon van e rre alkalmas MAGYAR.
süti beállítások módosítása