„Csak az emberek dűlnek ki, hitük megmarad másokban, és ez a fő.”
Tormay Cécile mérlege kritikusai szerint: fasiszta, antiszemita, irredenta, nacionalista. Azonban saját vagy kapott ellenszenvünk nem tehet oly szemellenzőssé minket, hogy az egyes írok, költők irodalmi munkásságát ne tudjuk objektíven értékelni. S a fent említett kritkákkat cseppet sem egyetértve állíthatom, irodalmi tevékenysége alapján Tormay Cécile írónő megérdemelné, hogy többen emlékezzenek rá. Mert minden nemzet fennmaradásának egyetlen lehetősége, hogy ápolja, gondozza mindazt, ami segít megélni nemzeti önazonosságát és Tormay Célcile munkássága segíthet.
A II. világháborút követően okos és fondorlatos elmék el kívántak távolítani minden ilyen dolgot Magyarországról. Ennek a mesterkedésnek lett áldozata, a háború előtt az irodalmi életben mind belföldön, mind külföldön egyaránt elismert írónő, akinek művei hozzájárulhattak volna a hazaszeretet, a nemzeti eszme ápolásához. Őt is végig ezek az érzelmek vezérelték, így nem kerülhette el, hogy a baloldali sajtó célkeresztjébe kerüljön. Sajnos a támadások kihatással voltak egészségére is, hozzájárultak korai halálához. Amikor pedig az ominózus újságok mögött álló politikai csoport hatalomra került, olyan hatásos „kultúrpolitika” került bevezetésre, amely miatt Tormay Cécile neve rendkívül méltatlanul ismeretlen a mai emberek többsége számára. Írásom ezt a helyzetet kívánja enyhíteni.
Pályájának sok állomása okot adott arra, hogy szálka legyen egyesek szemében. Ha számba vesszük ezeket a momentumokat, jobban megismerhetjük az írónő munkásságát és feltárhatjuk annak az okait, hogy miért ismerik ma őt olyan kevesen.
Tormay Cécile (1875-1937) nemesi származású asszony volt, családja rangját a XIX. század végén kapta. Meglehetősen széleskörű műveltségre tett szert, eredetiben tanulmányozta a világirodalmat német, olasz, francia, angol és latin nyelven. Ennek megfelelően kortársai nyugati gondolkodásúnak és nyugati műveltségűnek jellemezték. 1911-ben jelent meg első sikeres műve, az Emberek a kövek közt. A Régi ház (1914) című családregénye az MTA Péczely- díját nyerte el, amellyel a legjobb történelmi regényeket jutalmazták.
Tormay Cécile legfontosabb műve, a Bujdosó könyv; az őszirózsás forradalom, a Károlyi – kormány és a Tanácsköztársaság időszakát mutatja be naplószerűen, a szemtanú hitelességével. Mondanom sem kell, hogy egészen mást tudhatunk meg az írónő tolmácsolásában a korszakról, mint amit olvastunk a történelemkönyvekben. Károlyi Mihály és Kun Béla kapcsolatairól és „áldásos” tevékenységükről olyan dolgokat mer leírni, amelyek alapján talán nem azokra, a nyilvánvalóan valótlan következtetésekre jutnánk, mint amiket eddig tanultunk. Továbbá a könyv azért is „veszélyes” mert ha valaki, már tájékozódott a fent említett személyek tetteiről, akkor történelmi nézeteiben csak megerősödhet, aki pedig eddig csak a „hivatalos verziót” tanulmányozta, az esetleg elgondolkodik, hogy talán mégis másképpen történtek egyes események.
Ha megpróbálunk visszaemlékezni az irodalomórán elhangzottakra, eszünkbe juthat, hogy a két világháború között a Nyugat című folyóiraton kívül is volt irodalmi élet. Természetesen nem vonhatom kétségbe, hogy a Nyugatot nagy tiszteletben kell részesíteni, de mindenképp említést érdemel, hogy Tormay Cécile 1923-ban megalapította a Napkelet" című folyóiratot, amellyel kimondottan ellensúlyozni kívánta a „nyugatosok” szellemi irányzatát. Tormay lapja nem volt gyalázkodó. A Nyugat egyik kritikusa Schöpflin Aladár szerint is „tónusa előkelő és írókhoz méltó volt”.
De mindezek ellenére Tormay Cécile legnagyobb tragédiáját az 1937-es év hozta. 1937-ben irodalmi Nobel-díjra jelölték, amit csak azért nem vehetett át, mert elhunyt, a díjat pedig szabály szerint csak élő személy kaphatja meg. Fő bírálói efölött szoktak leginkább átsiklani vele kapcsolatban, és azt, hogy ha történetesen egy évvel később távozott volna az élők sorából Kertész Imrével egy polcon kéne őt emlegetni.
Tereki Máté írása
Tormay Cécile további művei az EHA ajánlásával:
Magyar Legendárium (1930)
A virágok városa (1935)
Szirének hazája (1935)
Csallóközi hattyú (1933)
A túlsó parton (1934)
A fehér barát (1937)
