Nehéz fejszébe vágja a fejét(!), aki a kisebbségek helyzetének átvilágítására szánja el magát. Már maga a magyar helyzet olyan komplex, hogy elég lenne csak annak cikkszavakba foglalása.
Kisebbségpolitika terén ezért szűkítsük a kört a cigányság kérdésére és a velük kapcsolatos elképzelésekre, és ahogy az, az elmúlt évek folyamán hogyan alakult. A rendszerváltást követően a mezőgazdasági és ipari segédmunkás munkakörökből kieső roma lakosság körében a munkanélküliség hivatása terjedt el. Ezt a „munkakört” legutóbbi felmérések szerint 80%-uk űzi. Azonban sem a cigányfalvak kialakulása, sem a cigányság szociális problémáinak kérdése, megoldása vagy a szociális hálóba való gabalyodása nem kapott annyi figyelmet korábban, mint az elmúlt években. E társadalmi fordulat 2006 őszére, ezen belül Olaszliszkára tehető. A hangulatváltás a civil szférán túl a politikai közeget is magával ragadta, „oltalmazó” politikusi szerepek leltek gazdára vidéki szocialista, és független polgármesterek között. A társadalom felhergelése gyorsan és hatékonyan történt, olyan folyamatokhoz hasonlíthatóan, mint Hollandiában Pim Fortuyn meggyilkolását követően, aki a muszlimokat merte a társadalom „gyenge tagjaiként” emlegetni. Rossz ötlet volt. A magyar reflektorfényen kívül azonban más országokban is terítékre került a roma kérdés.
Anélkül, hogy részletekbe bocsátkoznánk az Európa szerte felbukkanó cigánysággal kapcsolatos tényekbe, a felmerült kérdésre adott válaszok között érdemes kapirgálni és pár gyöngyszemre, valamint fekete bárányra felhívni a figyelmet. Az utca emberének problémamegoldó ötlete most nem kerül bemutatásra, a sarkalatos álláspontok helyett a téma szakértőire terelődjön a hangsúly tehát; elvégre kulturálódni vágyó embernek magasra kell tenni a mércét.
A magyarországi megoldás és a bal-liberális roma politika elmúlt 8 éve szűk szavakban 4 pillérre: a jogok hangsúlyozására, a szociális ellátó rendszer erősítése, az integrációs feladatok „sub-szintekre” passzolása, valamint a „megélhetési bűnözés” eltűrté koholására épült. Hogy siker övezte-e, önállóan megválaszolható, és a válasz a minden realitásban élő ember számára remélhetőleg evidenciaként elfogadható.
„A probléma megoldása 2 – a Fidesz kormány kísérletei” film hamarosan a moziba kerül, és az előzetesekből megismertek alapján nagy várakozás övezi. A felelős személy Balog Zoltán, a társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkári poszt pedig a mód arra, hogy ahogy ő maga nyilatkozta „két feladat közül a nehezebb” megoldásra leljen. A jogvédő sznobizmus helyett a kilátástalanságba süllyedt, elesett és jórészt magára hagyott roma csoportok felemelése lett a cél. Nem a probléma megoldása, hanem inkább segítségnyújtás. Az EU soros elnökségi posztja kínálhat alkalmat arra, hogy a kérdésre fegyelem terelődjön nemzetközi szinten is. Emellett fontos szempont, hogy ha a program, mely magában foglalja az iskolától kezdve a munkahelyeken át a cigányság szellemi, kulturális felfrissülését, példaként szolgálhasson, megvalósításában pedig nagy szerep jusson mindemellett a cigány szervezeteknek, és a cigány értelmiségnek is. (Igen. Van ilyen!) Megnyugtató lenne mindkét fél számára, ha nem az alábbi cikkekre ébredne nap, mint nap a világsajtó, ugyanis a kérdés kezelése nem minden országban mondható barátságosnak. Az olasz hatóságok példának okáért nem tétlenkedtek a kerekasztalos megoldásokkal, hanem több mint 100 sátrat és bódékat bontottak le olaszországi roma telepeken. Vagy vegyük Párizst, ahol „születhet, élhet, meghalhat az ember anélkül, hogy bárki törődne vele”. Persze Honoré de Balzac nem tudhatta, hogy 2010-ben Sarkozy francia elnök úgy dönt, az idézet hatálya alól a romák kizárásra kerülnek. A romániai és bulgáriai romák hazatelepítésének híre ellepte a nemzetközi sajtót, a helyzet jogi megítélése az Európai Bizottság feladata lesz. De az biztos, hogy a francia pohár nagyon tele lett a júliusi Saint Aignan-i roma „dorbézolás” miatt. Hogy ez a fajta „probléma-kezelés” mennyiben jelent megoldást kétarcú. Egyrészt megoldást jelent Franciaországnak másrészt faladat elé állítja Romániát és Bulgáriát. De ez már nem a franciák gondja ugyebár. Az viszont lehet a franciák gondja, ha a nemzetközi közösség nem találja olyan példamutatónak a helyzetet és tiltakozóan lép fel, mint tette azt nemrég Németország is. Bár utóbbi bevándorlási politikájának elvárásai leendő német polgárok felé is neheztelésekkel övezettek.
Egy biztos, a gyógymód még nem egységes. Azonban ez nem maradhat így. A cigányság más országokba telepítése megakadályozza, hogy adott országban elért sikerek más programok révén jelentősek legyenek. Mit kezdene például Magyarország, ha a roma integrációs folyamatok derekán nyakába kapna francia nemzeti szalaggal átkötött kis csomagban olyan roma csoportokat, akiknél az integrációs kísérletek hiánya derékba vágná az addig elérteket. Jobb lenne egy egységes tervet kidolgozni, mint ahogy azt az Európai Néppárt szorgalmazza. Fontos azonban hogy ebbe beleszólása legyen a roma kisebbségeknek, elvégre feltételezhetjük, hogy mindenki maga tudja mi a legjobb neki. A kérdés uniós szintű felkarolására és támogatására, az integrálás, szociális helyzetjavítás és jogi támogatás mindaddig a legjobb megoldás, míg valaki a következőre hirdetésre nem bukkan: „Üres ország heggyel völggyel népért kiált: jelszó „azonnal költözhető!”” Ha valaki ilyet lát, írjon nekünk, vagy Sarkozy elnök úrnak.
Molnár Fanni Eszter írása
